A Shojo egy japán műfaj, olyan romantikus történetek, amik elsőrosban nőknek íródtak (minden korosztálynak). Ide tartozik a Candy Candy is, amit Kyoko Mizuki írt, és Yumiko Igarashi illusztrált a mangában (fekete-fehér képregény, több kötetben) a '70-es évek közepén. Először a Nakayoshi c. magazinban jelent meg a történet hétről hétre, majd később önálló mangaként jelenttették meg. Ennek sikerén felbuzdulva a Toi Animation készített belőle egy anime sorozatot, természetesen Mizuki és Igarashi közreműködésével. Az anime által ismertük meg Candy történetét szerte a világon a '80-as évektől kezdve.
A történet sokakat megérintett, ahogyan Candy magát nem meghazudtolva, kitartóan tűri a sok megpróbáltatást kalandjai során. Üzenete az embrekek felé, hogy higyjenek önmagukban, a szeretetben és a barátságban. Lehet, hogy a történet cselekménye néhol elég gyenge, de ennek ellenére a mai napig is fennmaradt, és kiállja az idő próbáját. Míg az anime nagyon kedves, addig a manga gyönyörű, majdhogynem tündéri, és sokkal emlékezetesebb. Sokak szerint Candy és Terry a mangában sokkal szebbek és kifejezőbbek. Ha valaha újra feldolgoznák, talán jobban hasonlíthatna a kivitelezés a mangához.
|